Kedves Érdeklődők!

 
Szeretném megköszönni a bizalmat, hogy Kanadába költözésem ellenére folyamatosan érdeklődnek egy induló MET konzulens képzés után.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen módon lehetne ilyen távolságból eleget tennem az igényeknek. Így kidolgoztam egy oktatási tervet, mely az ütemezésben eltérne az eddigiektől, s talán hosszabb időt venne igénybe.
 
A megváltozott lehetősegek szerint egy szint 4 teljes nap lenne, az eddigi 2 hétvége helyett, és egy-egy hazalátogatásom során két szintet tudnának elsajátítani. A talnulmányi hétvégéket követően pedig közös gyakorlásokon vesznek részt, melynek folyamatát a már végzettek fogják segíteni. A későbbi kurzus időpontokat a csoport közösen fogja meghatározni, erre körülbelül 8 havonta tud sor kerülni. Előfordulhat, hogy egy-egy nehezebb óra esetén nem fogunk tudni két szintet elsajátítani, ezen esetekben a második hétvége szuperviziós lehetőség lesz. A tanfolyam teljes hossza előreláthatólag 3-4 év, mely hosszúnak tűnhet, de valójában eddig is ennyi időt vett igénybe (én 7 évig tanultam, több tanítványom szintén), és azt mindenképen fontos tudniuk, hogy ez nem gyorstalpaló képzés.
 
A lehetséges időpontok:
  • MET I: május 9-12.
  • MET II: május 23-26.
 
A költségek: 120.000 Ft / szint, tehát a teljes költség 240.000 Ft.
A tanfolyam díján nem emeltem jelentősen, de ez az összeg csak min.15 fő esetén lehetséges, hiszen a repülőjeggyel is számolnom kell a továbbiakban.
 
Ez az összeg abban az esetben garantált, ha május 1-ig kerül befizetésre, azt követően az összeg 130 – 130.000 Ft-ra emelkedik.
 
A résztvevők létszáma max. 24 fő, de az ideális min. 16 fő, részben a gyakorlások lehetőségei, részben a későbbi lemorzsolódások miatt is.
 
Jelentkezési feltételek:
  • a jelentkező nem állhat pszichiátriai kezelés alatt, valamint felelősségének tudatában kell lennie, és erről írásban nyilatkozni.
  • Ezután (lehetőség szerint) egy kézzel írott motivációs levelet kérnék elküldeni a met@metterapia.hu címre.
  • A felvételi személyes beszélgetésekre ezt követően, skypon (Tomor Elisabeth skype címen) illetve a facebook messengeren lehetséges, előzetes időpontegyeztetés után, illetve április 28-30 között Budapesten. A jelentkezés és a beszélgetés még egyik felet sem jogosítja semmire, a szóbeli (virtuális) találkozás után közösen döntünk.
    A jelentkezés a befizetett tanfolyami díj után elfogadott.
 
Remélem a rövid felkészülési időpont ellenére sikerül megerősíteniük jelentkezési szándékukat.
Természetesen a jelentkezés nyitott, az érdeklődöket nyugodtan tájékoztassák.
 
 
 
 
Szeretettel,
Elisabeth