KORMOS ÉVA

+36 70 544 58 75
(Gyöngyös / Budapest)

 

Az elsők között végeztem el az agykontroll tanfolyamot 1992-ben, de komolyabban foglalkozni az alternatív módszerekkel csak két, ma már felnőtt gyermekem kollégiumba költözését követően kezdtem. Rendszeresen jártam önismereti csoportokba (550 óra), családállítást és Kvantumpszichológiai tanácsadást tanultam. A MET terápiával Az érintés és karma című könyv elolvasásával találkoztam. Mivel az önismereti utam során a mélyreható változást hozó dolgokat kerestem, így tudtam, hogy ez az én módszerem, ki akarom próbálni, és 1 hónap múlva már az éppen kezdődő tanfolyamon ültem. Nem tudtam, hogy eddigi életem legnagyobb fájába vágom a fejszém. Eredeti végzettségemet tekintve programozó vagyok, mely megtanított a logikus gondolkodásra, de itt ezt teljesen félre kellett tenni, és újra tanulni a működésem. A MET az anatómiailag pontos, finom érintéseivel, elfogadó légkörével a legszelídebb gyógymódok egyike, de egyben nagyon mélyreható fizikailag is.
Olyan új utakat, lehetőségeket nyitott meg előttem, fedett fel magamról, amikről előtte álmodni sem mertem. Segítségével elkezdtem felelősséget vállalni régi és új Önmagamért, életemért. Ha szeretnéd, hogy ebben a Te segítségedre is legyek, keress bizalommal.