Miért félünk a változástól? – avagy szögesdróttal övezett önismeret

Mennyien nyűglődünk, panaszkodunk, szenvedünk a saját életünkben, mégis, amikor arról van szó, hogy lépni kellene, változni kellene – lépünk, csak éppen gyorsan vissza egyet… Miért olyan félelmetes a változás?

Jónéhány valóban hatékony önismereti és gyógyító módszer elérhető, kipróbálható manapság és időről időre felbukkannak újabbak is. A lehetőségek tehát mindenki számára adottak, bárki elindulhat önmaga megismerése és a változás útján, mégpedig a neki leginkább tetsző ösvényen.

Miért van az, hogy sokan, akik vágyják a változást, mégsem lépnek, mégsem mennek mélyebbre önmagukban, esetleg egy teljes évet is várnak, mire rászánják magukat, netán soha nem kezdenek bele a nekik régóta felkínálkozó lehetőségbe, gyógymódba? Pedig látják, érzik, helyeslik, tudják … és mégse…. mintha direkt a sokkal nehezebb utat választanák, talán valamiféle önsorsrontásból.

Igen, az elején, amikor az embert az első diszharmónia, trauma, betegség vagy lelki fájdalom éri, akkor összeroppan. Meghasonlik önmagával, az őt körülvevő világ puha és békés melegével, ami addig oltalmazóan körülölelte. Ilyenkor nagyon nyitottak tudunk lenni a változásra, mert minden szalmaszálba belekapaszkodunk, amit felkínálnak. Ez azonban veszélyeket rejthet magában.

Tévutak, csapdák és kacskaringók

Az azonnali önfeladás nagyon gyors megkönnyebbülést eredményez, hiszen nincs szükség tovább a gyötrő gondolatokra és és belső vívódásra. Ilyenkor más dönt helyettem, és az általa már kitaposott út bizonyosan gördülékeny lesz számomra. A középkorban szinte az egész kontinens ezt az ideát követte, és ugyanígy még manapság is érezhető az igény a szekták monoton és precíz nyugalmára.
Az ál-ezoterikus környezet hatásait is ide sorolnám, hiszen látszólag az intellektus változásán keresztül, logikai támasszal vonják be az egyént a szellemi paragrafusok és az előre gyártott frázisok útvesztőjébe.

Egy észrevétlenebb és átmeneti megkönnyebbülést nyújtó mód, amikor a testi panaszok enyhítésére az orvos kezébe helyezzük a felelősséget a saját gyógyulásunkért és ebben az esetben nincs is szükség a saját (lelki) önéletrajzunk átdolgozására, a belső munkára, hiszen erre se idő, se mód nem adatik. A lelki értelemben vett csapda, amikor a beteg pszichésen kezd ragaszkodni a terapeutához, illetve annyira ragaszkodik a problémájához és a segítségnyújtás tényéhez, hogy szabályosan rászokik a kezelésre járásra. Hol ilyen, hol olyan terápiát vesz igénybe, hol ezt a terapeuta ajánlását követi, hol megtagadja.
Ez az a forma, amikor a menekülés akkor kezdődik meg, amikor a kezelés épp hatni kezdene és a terápia alatt a kliens átlépné a terapeutával a biztonságos felszíni határt – vagyis, amikor elindulhatna végre a valódi feltárás – és a gyógyulás.

Az önismeret szükségszerű fájdalma

Sokan gondolják, remélik és még többen hangoztatják, hogy lehetséges fejlődni, változni fájdalom és kemény munka nélkül. Biztos van ilyen – pláne, ha ennyien mondják -, de én még egyetlen eggyel sem találkoztam. Maga Buddha mondta, hogy az élet szenvedés. Jézus többször is utalt rá, hogy a kereszt hordozása – bármilyen formában is gondolkozunk erről – , bizony terhes és viselni kell. Ezért én úgy gondolom, haladjunk ennek a már bejárt útnak a megismerésén tovább.
Amikor az ember felteszi a kérdéseket (mi fáj? miért fáj és hogy történhetett ez? miért pont velem? mi lesz így velem? hogyan fogok így élni ezután? ki vagyok én? – ismerősek, ugye?), akkor mélyen van. Gondolkozni, imádkozni kezd, és ha kellően őszinte, akkor válaszokat is talál. Kezdetben morzsákat, apró igeneket és felismeréseket, de ez olyan tiszta és éber tudati állapotba emelheti, hogy rögtön belecsúszik a csapdába: és azt hiszi, ez így is marad. Ezek a kezdeti segítségek mintegy lámpások az éjszakában, hogy merre kell haladni, de akkor is tudni kell, hogy ott vannak, amikor már világos van és fúj a szél….
Ez az a terület, amikor nagyon nehéz kitartani, hiszen a környező támogató valóságot szögesdróttal körbetekert szélmalomharcnak tapasztalja meg az ember.
Nem érdemes ezen a ponton kivárni. Általában a divatot követjük, a trendi minőségeket, s ide nem tartozik bele az önismeret, mert néha könnyekkel jár, s mindenképpen felelősségteljes döntésekkel, valamint azok következményeinek felvállalásával. Ez a környezetre is hatással van, így amíg a tág környezet kezdetben támogatja, a szűk családi és baráti kör általában aláaknázza a belső változásokat.
Miért érdemes megelőzni a gödör mélyén tapasztaltakat? Már a három kismalac meséjéből is ismerős lehet, hogy ha szilárd alapokon építkezünk, akkor előbb-utóbb a többi malac is nálunk keres menedéket. Abban az esetben, ha az önismeretbe olyankor kezdünk bele, amikor stabilnak érezzük magunkat, akkor az érzelmeink nem tudnak ide-oda rángatni, a fizikai valóságunk pedig kifejezetten támogatni tudja a folyamatot, hiszen nincsen szükség figyelemfelhívó tünetek előhívására.

Támogasd önmagad elegendő idővel, komplex módszerekkel és ismétléssel

Minden tanulás komoly munkát igényel, mind a szellemi kitartás, mind a lelki-fizikai ismétlés gyakorlatban való alkalmazása terén. Ezért érdemes olyan jelleggel belevetni magunkat a belső tükör gyakorlataiba, melyek számunkra elfogadhatóak, a gyakorlatban könnyedén alkalmazhatóak és később egyedül is életünk részét képezhetik. A tanulás folyamata során nagy segítséget nyújthat a minél több érzékszervet megmozdító terápia és az ismétlés. Ezért nem működhet az a téves idea, hogy egy hétvége alatt ripsz-ropsz megoldódik minden, illetve két ülés alatt kibeszélem a problémáimat. Sok-sok év alatt gyűjtöttük össze a fájdalmakat, mint poros tárgyakat a padláson, adjunk ezek kipucolásához is most ugyanolyan bőkezűen időt.
A verbális terápiákat nagyon megerősíti a vizuális gyakorlatok alkalmazása, ahogy az érintéssel dolgozó terápiák során is segítséget nyújthat a feldolgozás során a szavak ereje. A tudatos érzelmi feldolgozás testi szinten (például a MET Terápia) mindent kihasznál, ami a jó tanuláshoz szükséges. Jelen van a probléma és a mosttal való összekapcsolódás, az érzelmi megtapasztalás, az érzékszervi benyomásokkal való megerősítés, a hétről hétre való ismétlés és a mély feldolgozás (alvás, relaxált pihenés).
Fontos, hogy megtaláljuk azokra a kérdésekre a választ, amelyekre olyan kevés időt szánunk. Elrohanunk az általuk támasztott nehézségek elől, s közben az élet szalad el mellettünk megválaszolatlanul. Érdemes? Soha nem könnyű változni és őszintének lenni meg pláne, de nincs más igazi örömmel megajándékozó lehetőség, mint az önmagunkat és saját testünket megtapasztalt, lelki élményekkel gazdag szellemiség.
Jó barangolást önmagunkban!

Szólj hozzá bátran!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.