Szétszakad a fejem ha megérintesz. Üss meg inkább, azt ismerem!

A fejfájás manapság annyira mindennapos, hogy még a benzinkúton is kapunk rá gyógyírt. De tényleg gyógyító ír, vagy inkább konzerváló anyag a csillapító gyógyszer?
Hatalmas nyomás ér bennünket a külvilágból. Elvárások, kihívások reggeltől estig. Az ébredésünket a telefon hangolja be, hogy a legideálisabb időben ébresszen a hangszóró, az étkezésünket nem a hasunk igényli, hanem a hivatalos bioritmus és az aktuális trend tervezi meg helyettünk. A munkánkat immel-ámmal végezzük, szinte nyögve gondolunk rá, hogy menni kell. Szabadulni akarunk, mégis önként hajtjuk a fejünket a járomba, mely rabszolgát csinál belőlünk.
A párkapcsolatunkat sem az érzéseink alapján kötjük meg. Nem is tudunk róla, hogy lennének érzéseink, hiszen minek is azt? Csak rosszabb lesz tőle minden, több kiadással jár ha lelkizünk.Ezért inkább csetelünk, gépekkel keresünk magunknak párt, és az ismerkedést felváltja a klaviatúra. Szimpátia alapján döntenénk, de a képek melyekkel találkozunk a vezető divatmárkák kreációjának hamis utánzatai, mintha a fekete piac sikkasztott victoriabeckhamjei lennének. A régi iskolatárs már nem jöhet szóba, mert a kardigánja kiment a divatból, a munkahelyi kapcsolatok mindenképpen kellemetlenek. A szórakozóhely már ideálisnak tűnhet, hiszen úgy se halljuk mit beszél, és elég sötét is van ahhoz, hogy ne kelljen a szemébe nézni a választottnak.
Amikor egyedül vagyunk, a hivatalossá tett magányt oldja a félelem, amit a horrorfilmek ontanak ránk. Nagy szerencse, hogy még filmet se kell ehhez keressünk, hiszen a kormányok által generált hír-adók gondoskodnak a napi vérmennyiségről, a háborúikat a mi zsebünk finanszírozza. Dühöngünk, de már az iskola hozzászoktat bennünket a napi stresszhez, ezért nem ismerjük fel a stop gombot, vámpírokká váltunk magunk is. Tudjuk, hogy nem táplál, nem ad semmit, de Dosztojevszkij helyett inkább beprogramozzuk az időkapcsolót, hogy álmunkban is lőjenek a szappanoperák.
Igen, az élet egy szappanbuborékra kezd hasonlítani. S miközben illúziókat kergetünk elmarad a romantika. Nincs várakozás, ábrándozás, néha-néha egy reményteljes beteljesülés, csak a kiábrándulás, undor és közöny. Az élet taposómalommá válik, ahol az egyén tapos a saját fejére, amit eszébe sincs felemelni és a helyén tartani. Nem mond igent semmire, csak meghajtja a fejét és figyel, nehogy mások észrevegyék. A házasság csak szükségtelen papír, a hivatás az elérhetetlen álom, a munka a lélek prostitúciója. Barátok? Na, erre nincs idő, hiszen abból nem származik haszon, az szabadidőt muszáj az üzletfelekkel eltölteni, az ebédet a beosztottal elkölteni. Viselkedni már senki se tud, hiszen azt nem tanítják, ezért fogalmunk sincs miről kell lemondani, és mit kell adni-beletenni azért, hogy egy kapcsolat működjön.
Milyen kapcsolatban vannak mindezek a fejfájással? Látszólag semmilyen, és mégis: csak ez van kapcsolatban a fej fájásával. Amikor megkérek valakit, hogy “gondoljon bele, mit tenne?”, akkor egy problémával találja együtt magát. A lehetőségek és körülmények figyelembevételével mérlegel, és dönt. A fej csak látszólag a gondolkodás szerve, de nem egyedül látja el a feladatát. A lélek az élet eseményeinek korábbi tapasztalatait összeveti a jelennel, és a legideálisabb lehetőség mellett dönt. Hogy mi a legideálisabb? Azt bizony nem mindig az értelem dönti el, sokszor egy magasabb tervet vesz figyelembe a Lélek, hogy mi válik a legnagyobb hasznunkra, miből tanulunk a legtöbbet.
A fizikai érdek, a valóság racionalitása, és a Lélek terve közötti konfliktus hatalmas nyomás a fej egészére, mint szervet, és magát a működést is gyengítheti.
A belső diszharmónia ellen tiltakozik a szervezet. Hogyan? Megfeszül, megkeményedik és vészhelyzetre áll. Az oroszlántól menekülve is megfeszítjük minden izmunkat, hogy a lehető leggyorsabban a legbiztonságosabb helyre fussunk. A hétköznapi problémákra is ezt a módszert alkalmazzuk, ez azonban lehetetlen. Nincs hova, merre elfutni önmagunk elől. Az adrenalint a szervezet nem állandó fűtőanyagra találta ki, ezért feldolgozása túlzott igénybevételnek teszi ki, a már amúgy is kimerített testet. Az izomzatunk általában erőtlen, és a feszültséget nem jól hasznosítja. Futás helyett az energia megreked, és az egyes részek tovább keményedik.
Elsőként általában a nyak és a tarkó izmai válnak merevekké, aztán szép lassan már az egész hát az aszfalthoz válik hasonlóvá. A fejben megjelenő fájdalom miatt nem könnyű felismerni, hogy honnan indul ki a probléma, hiszen egy idő után a túlélés miatt nem veszünk tudomást az állandóan jelen lévő tarkó-hátproblémáinkról. Meglepő lehet, de a gyomor szorító félelme, a láb bizonytalansága is okozhat migrént! A nehéz helyzetek helyett könnyebb a megszokott problémát választani, mint változtatni a hozzáállásunkon.
A megoldás az érintés. A biztonságot erősítő, megnyugvást és bizalmat hozó elcsendesítés. Az segíthet egyedül, ha a lelkünk a maga lábára áll. Igen, olyan terápiás segítséget érdemes keresni, ami abban a tapasztalatban részesít bennünket, hogy a lelkünk a testünkben jól érezheti magát, tartást kölcsönöz. Megtanít arra, hogy magunk mellé tudjunk állni a hétköznapi küzdelmekben.
A saját terápiás tapasztalatom megerősített abban, hogy a szinte elfogadottá vált, megszokott fájdalmainkra nem feltétlenül a hétköznapi megoldások válnak be. A MET lágy lazításai megengedik az izmoknak, hogy csak annyi funkciót lássanak el, amennyi a feladatuk. Az izmokban tárolt érzelmek felszínre kerülhetnek, a megoldatlan konfliktusok a tudatosság fényében új értelmet nyerhetnek.

Megdöbbentő lehet, de a migrén, és a fejfájás kezelését legtöbbször nem a fejen végzett munka oldja meg. A test többi izmait is oldani kell, hogy az ember, aki a testben lakik szerethesse önmagát, és az érzelmek, gondolatok szabadon áramolhassanak. A test optimális működéséhez a lélek szabadsága elengedhetetlen.

Érintsék meg egymást a mindennapokban! Kérjenek engedélyt, ha félnek, de próbálják meg! Az ölelés, az apró gesztusok oldják a stresszt, jobban felelnek a fel nem tett kérdésekre, mint a kimondatlan válaszok. Hosszú távú siker érdekében érdemesebb kockáztatni, hogy néha visszautasítanak bennünket, mint megszokni az értelmetlen és romboló fejfájást. Egy társadalom válhatna nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá, ha a migrén nem pusztítana hirtelen dührohamok, nyűgős és kimerült szülők, idegbeteg főnökök formájában. A gyermekek félelme is akkor múlhat el, ha mi példát tudunk nekik nyújtani a gyógyulás útjain.

Szólj hozzá bátran!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.